 A hajvágással, formázással kapcsolatos problémák a leggyakoribbak közé tartoznak, de ne kiáltsuk ki a vereséget. A megfelelő hajvágási és formázási technikák szinte észrevétlenül életre kelthetik gyenge hajtincseit. A megfelelő hajvágás az első lépés hajunk felélesztésében. Sok kliensem úgy gondolja, hogy a lépcsőzetes vágás jót tesz a hajnak, de sajnos nem ez a helyzet. Ha túl sok a réteg, valójában a haj veszít tartásából, és még ritkább lesz, mint azelőtt. A lépcsőzetes hajvágás megváltoztatja haja természetes arányát, és ront az összhatáson. Ragaszkodjon a tompa vágáshoz, kevés réteggel.
Válogassa meg okosan hajformázó termékeit, javíthatnak, de akár ronthatnak is a formán. A gél nagyszerű formázó, mértékletesen adagolva.
Miután törölközővel szárazra törli haját, dobja haját előre. Vegyen egy kevés gélt, majd ujjai hegyével dörzsölje fejbőrére. Távolítson el minden maradék gélt, majd oszlassa szét a hajvonal mentén. Ellenjavallt a gél használata a hajvégeken.
A hajhab egy másik kedvenc, de magas alkohol tartalmú így aztán száríthatja a fejbőrt, és ettől a haj elveszti tartását. Hogy a hab hatékonyságát ellenőrizze, fújjon egy keveset a kezére, ha összeesik, alkohol tartalma magas, használata elkerülendő. Ha megőrzi formáját, alkohol tartalma alacsonyabb, alkalmas a hajformázásra.
A hajszárítás magas fokozaton, illetve hosszú ideig szintén ártalmas a hajra nézve. Használja az alacsonyabb fokozatot, hisz ez egyúttal megkönnyíti a hajformázást is. Dőljön előre, fröcsköljön egy kevés vizet a hajára, majd egy kerek hajkefével fésülje ki haját szárítás közben. A víz, és az alacsony hő fokozat szép tartást kölcsönöz.
Ne vigye túlzásba a hajápoló szerek használatát, a kevesebb mindig jobb, mint a túl sok. |