A történet nem álommal kezdődött, hanem azzal, hogy Kardomtartom János királyfi reggel kilovagolt az erdőbe. Úgyszólván mindennapos szokása volt ez, mindenki tudta, még az erdei állatok egy része is.

Bátor legény volt ez a királyfi, de nem is igen volt félnivalója. Ettől az erdőtől minden zsivány, vagy akár csak kisebb rossz szándékkal bíró ember rettegett, messzire elkerülte. Aki jó szándékú,

Vakhitek vad tettekhez vezettek és vezetnek, de értelmes, becsületes emberek ilyen hiteket nem csak egyetlen irányban keresnek. Akik csak egyetlen irányban keresik ezeket, azok vagy maguk is vakok, vagy, ami sokkal gyakoribb, érdekből úgy tesznek, mintha azok lennének.

Egyetlen egyház sem egyetlen ház, legalábbis lakóit illetően.

Egyetlen Föld van, de sokan mindent megtesznek azért, hogy csak

Ide löktek be, lét-farkasverembe,

bár fenevad nem voltam, nem vagyok,

s habzó szájjal fentről rám vicsorognak

érdek-szerepük játszó ordasok.

Nem jó itt, lent, de nincsen jéghideg - még,

s arany pontokat szikráztat az ég,

ha este jön, - ám oly szürke a hajnal,

s nappal négy falat fal feketeség!

Anyag bennem, kívülem, körülöttem,

és szeretem és gyűlölöm magam, -

mint anyagot. Mozgó Anyag

Börtön lehangolt csendjét hallgatom, -

ez más csendtől különbözik, nagyon.

Fáj benne, hangtalanul, szív-mese,

vagy a félelem néma éneke.

Itt az is csend, ha üvölti a szót

pimasz pártbohóc, mást úgy oktatót,

hogy mellét veri: mily nagyság is Ő!

(Csak tolvaj, kinek kedvez rút idő!)

Érted, vagy nem, becsületes magyar:

rabló rabol, tolvaj lopni akar, -

és lop. Tőled! Másként

Fénylik a tél. Most el kellene mennem

(az életből is, persze, de elragyog

még ilyen szándék, nem komoly, csupán csak

a szűkké lett kis lakásra gondolok), -

úgy, mint a nyáron. El. Fenyők közé, vagy

oda, ahol a bükkfák szürkés színét

arany karjával múltkor átölelte

az oda szökött szabadság, messzeség.

A képernyőn a Látszatot zabálják

ügybuzgó urak, - csupán a Látszatot,

csak a Felszín

Nagy felfedezők is tévedhetnek. Példa erre Kolumbusz, aki felfedezte Amerikát, de ott megtévedt: azt, hitte, hogy Indiába jutott el, rövidebb úton.

Megtévedt, mert megtévesztették.

Kik is?

Hát az indiánok, akik nem világosították fel: nem minden ember indiai, akinek barna a bőre. Meg is lakoltak érte azok a barna bőrűek! Most e barna bőrűekről elég ennyi, mert kényes téma ez, nagyon! No, nem

Kardomkitartom János huszár is volt, bajszos is volt, délceg is volt.

No, sok ilyen huszár volt akkoriban, de János ennél picikét több is volt, mert szabad idejében olvasgató, néha még írogató is. Ráadásul nem csak a kard mestere, hanem, rangban, őrmester is.

Éppen nem volt háború. A legtöbb huszárt hazaküldték, tartalékba: otthon egye a saját kenyerét. Ha majd jön az ellenség, akkor behívják.

Hol volt, hol nem, volt egyszer két nagy kópé, testvérek: Hajkurászi Micsoda Péter és Hajkurászi Micsoda Pál.

A nevük közül az első talán nem eléggé illett rájuk, mert nem hajkurászták a Szerencsét, hanem csak odacsalogatták magukhoz. Igaz, nem mindig törvényes, hanem néha eléggé örvényes módon is. Meg volt olyan is, hogy nem is a Szerencse volt az, csak ők úgy nevezték. No, ki vethet ezért

A Szilvesztert nem szeretem, de csak picikét utálom jobban, mint - különböző okokból - a többi ünnepet. A Szilveszter ugyanis alapvetően jámbor kis idétlen volna, és ezt megbocsátanám neki, még azt is, hogy csacskasága felnőttet, gyereket, államelnököt egyaránt megfertőz (hiszen a többi ünnep is, meg a hétköznapok is ezt teszik), azt viszont már nem: kötelezően illendő ilyenkor éjfélig

Az év utolsó napja ez. Még messze van éjfél, ha arrafelé tart is az idő, mert délelőtt 11 óra. A címről talán egyesek sejtik, hogy szilveszterezésem ebben az évben is rendhagyó módon lesz az, mert könyvvel, kedvencemmel, Madách főművével töltöm.

Az ember tragédiáját, gondolom, néhányan olvasták, annak ellenére, hogy az iskolában kötelező olvasmány. Aki olvasta, persze, többnyire az sem olvasta,